Csákvári agglegény káposzta



Hozzávalók:
1 kg fejes káposzta
25 dkg füstölt tarja
50 dkg főtt szürkemarhahús
3 db zöldpaprika
1 db paradicsom
1 db vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma
10 dkg félig megpárolt rizs
1 db tojás
15 dkg füstölt szalonna
15 dkg gomba
2 dl tejföl.
 zöldpetrezselyem,
só, törött bors, borsikafű (csombor), majoranna


Elkészítési javaslat:

A mangalicahúsból húslevest főzhetünk, ha elké­szült, a húst kivesszük belőle, a füstölt tarjával együtt ledaráljuk, majd egy tálba tesszük. Hoz­zákeverjük a rizst, a zúzott fokhagymát, egy to­jást. Kevés füstölt szalonnát kockára vágunk (5 dkg), kiolvasztjuk, ráteszünk egy fél fej apróra vágott vöröshagymát, megpároljuk, majd rá­tesszük a gombát párolódni. Addig pároljuk, amíg levét elpárologtatja. Hozzákeverjük az apróra vágott zöldpetrezselymet, kicsit elkever­jük, majd a töltelékhez tesszük. Megsózzuk, ízlés szerint borsozzuk, szórunk rá majorannát és csombort is, majd jól összegyúrjuk.


A káposztát megfelelő edényben sós vízben félig előfőzzük, leveleit megbontjuk, szétnyitogatjuk, de csak annyira, hogy egyben maradjon. A tölteléket a levelek köré tömködjük (legjobb fakanállal), majd vékony zsineggel körülkötjük, hogy szét ne essen. Mélyebb tűzálló edénybe tesszük, me­lyet előbb kibélelünk vékony füstölt szalonna­szeletekkel. Tetejére is teszünk néhány szeletet, öntünk alá 1 deci húslevest, melléteszünk né­hány zöldpaprikát, majd fedővel és fóliával gon­dosan lefedjük. 50-60 percig sütjük, levesszük a fedőt, ráöntjük a tejfölt és még néhány percig pi­rítjuk a tetejét.

Vissza a receptekhez »

Koppány Hús Hungaricum Kft.
Email: koppany@koppanyhus.hu
Tel.: (+36)70/ 332-6746